Szent  György-székesegyházban

Szent  György-székesegyházban  éri  el  virágzásának  tetőpontját,  amelyet 
Szvjatoszlav részfejedelem, Vszevolod egy másik fia építtetett 1230 és 1234 között, 
egy  1152-ben  épült  templom  helyén.  A  templomot  1471-ben  V.  D.  Jermolin 
moszkvai  építőmester  a  régi  építőanyagok  és  domborművek  felhasználásával 
újjáépítette  [14,  p.  251].  A  vakárkád-fríztől  fölfelé  nem  maradtak  meg  az  eredeti 
falak. A templom alsó része tufából épült, a kolonnádövtől fölfelé pedig mészkőből. 
A  templom  központi  tere 9  osztású,  de három  oldalról  mellékcsarnokok (pritvory) 
veszik körül, amelyek tere  egybenyílik a központi térrel. A kapuzatok bélletrézsűs 
keretezésűek.
A templom eredetileg, a rekonstrukciós elképzelések szerint, sokkal jobban 
tükrözte  a  vertikális  orientációt,  tömegének  felépítése  könnyedebb  lehetett. 
Eredetileg  itt  jelentek  meg  orosz  földön  először  az  ún.  szamárhátívek  (az  orosz 
kokosnyikok) az oromzaton az eddigi félköríves falmezőlezárások helyett, valamint 
a tambur körül is. A szamárhátívek a vertikalitást, az ég felé törekvést hangsúlyozták 
[19,  p.  140],  és  a  későbbiekben  az  orosz  művészet  kedvelt  díszítőmotívumává 
váltak.
Az  árkádfríz  oszlopocskái,  hasonlóan  az  előző  temploméhoz,  jobban 
belemélyednek  a  falba,  nem  függnek,  mint  valami  rojtozat,  már  végképp  nem 

272
konzolokon állnak, hanem lábazatokon, amelyek a fal síkjába bemélyedő párkányra 
támaszkodnak. A vakárkádok ívei szamárhátívek, amelyek egybefolynak a fölöttük 
lévő szőnyegszerű domborművekkel. Ennélfogva a kolonnádöv elveszti önállóságát, 
átalakul  tisztán  díszítő  motívummá  [12,  p.  389-390].  Az  árkádfríz  oszlopocskái 
vaskosak  (67x14  cm),  és  mellvédoszlopokra  (baljasziny)  emlékeztetnek,  ez  a 
faépítészet  hatására  utal  [14,  p.  259].  Az  oszlopocskák  között  a  domborművek 
plasztikusabbak, ezzel is  csökken  valamelyest  az  árkádfríz önállósága. A templom 
homlokzatainak tagolása már nem teljesen követi a belsőt, mivel a kolonnádöv arra 
utalna, hogy a templom belső terében két szint vagy karzat lenne, amely egyébként 
eredetileg  sem  volt  a  templomban.  A  külső  tagolás  elválása  a  belsőtől  nemcsak 
Ruszra,  hanem  a  kor  ortodox  templomépítészetére  (a  Bizánci  Birodalomra, 
Bulgáriára, Szerbiára) is jellemző [19, p. 151].
A  templom  egészét,  beleértve  a  homlokzatokat  tagoló  pilasztereket,  ill. 
féloszlopokat  is,  páratlanul  gazdag  kőfaragás  díszíti.  A  gazdag  növényi  szőnyeg-
vagy csipkeszerű ornamentika mindent beborít. A szőnyegornamentika feltehetőleg 
iszlám  hatást  tükröz,  amellyel  a  volgai  Bolgár  Birodalom  révén  kerülhettek 
kapcsolatba  [3,  p.  70].  Többször  is  életfa-ábrázolásokat  láthatunk,  állatokkal.  A 
Paradicsom  és/vagy  a  világmindenség  ábrázolásáról  lehet  itt  szó.  Természetesen  a 
theratologikus  stílus  is  megtalálható  a  templom  domborművein.  Láthatunk  itt 
szörnyecskéket, oroszlánokat, madarakat, griffeket, kutya-madár fantasztikus lényt, 
amelynek testét és farkát pikkelyek borítják (a pogány Szimargl istenségre utalna?), 
szirineket  (nem  tévesztendők  össze  a  görög  mitológia  sziréneivel,  mivel  ezek  a 
keleti  szláv  mitológia  madarai),  kentaurokat.  A  kentaurok  nem  „görögök”,  hanem 
nyilvánvalóan  óoroszok,  ugyanis,  óoroszos viseletben vannak, az  egyikük  kezében 
pedig  az  óoroszok fő  munkaeszköze  és  fegyvere,  a  fejsze  látható.  A  szörnyecskék 
talán a természet erőit személyesítik meg [19, p. 150].
A jelenetek között megtalálható Nagy Sándor mennybemenetele, a 3 ifjú a 
tüzes  kemencében  (mint  a  vlagyimiri  Istenanya  Elszenderedése-székesegyháznál), 
Krisztus  Megfeszítése,  a  Szentháromság,  a  Deészisz  arkangyalokkal  és 
apostolokkal.  A  faragványok  között  láthatunk  továbbá  szenteket  (Szent  György, 
Szent Demeter stb.), angyalokat, kerubokat, az Oranst (az imádkozó vagy könyörgő 
Istenanyát), maszkokat. A domborművek elrendezésében időnként az asszimetriára 
való törekvést is fellelhetjük.
A  szőnyegszerű  ornamentika  a  falak  tömörségét,  tömegszerűségét  szinte 
eltünteti.  Teljesen  más,  sokkal  intimebb  irányzatról  van  itt  szó,  mint  pl.  a  Nyerl 
folyó partjára épített Mária Oltalma-templomnál. A Szent György-székesegyházban 
az  ornamentális  elem  győzedelmeskedik  a  díszítésben,  feloldva  a  homlokzatok 
tagolását  a  síkszerűség  ritmusában,  elrejti  a  templom  szerkezetét,  és  nem  csak 
önállóvá  válik,  hanem  uralkodóvá  [16,  p.  432].  V.  N.  Lazarev  szerint  a  kőfaragó 
mesterekre  az  óorosz  ötvösművészet  is  hatott,  valamint  a  keleti  selyemszövetek, a 
bizánci miniatúrák és az elefántcsont faragványok motívumai is hatást gyakoroltak 
[16, p. 339].
Bár  a  domborművek  eredeti  elrendezését  csak  nagy  vonalakban  lehet 
rekonstruálni,  az  eddigiekhez  képest  leglényegesebb  újdonságnak  azt  tarthatjuk, 
hogy  a  finom  síkszerű  szőnyegornamentikával  összekapcsolódnak  plasztikusabb 
domborművek  figurái,  a 
figurális  ábrázolások 
hátteréül 
a  növényi 

273
szőnyegornamentika  szolgál  [19,  p.  150].  A  figurák  gyakran  szalagdíszítéssel, 
medalionokban  vannak  kifaragva.  Talán  feltételezhetjük,  hogy  a  síkszerű  és  a 
plasztikusabb domborművek kapcsolatai a  világegyetem  kozmikus  kapcsolataira is 
utalhatnak.  Meglehet,  a  növényi  ornamentika  síkszerű  mellérendelésen  alapuló 
szerkezete  kapcsolódik  a  plasztikus  figurák  világával,  azaz  a  világ  hierarchikus 
rendjével.
A magasabban elhelyezkedő domborművek nem nagyobbak, mint a lejjebb 
lévők,  de  érdemes  kiemelnünk,  hogy  a  magasságukkal  arányosan  nő  a  faragásuk 
mélysége és plasztikussága (részben, bár kisebb mértékben, a figurák jelentőségével 
is nő a plasztikusság) [19, p. 150]. Ez nyilvánvalóan hasonló eljárás ahhoz, amikor a 
mozaikművészetben a magasabban található ábrázolások nagyobbak, mint a lentebb 
állók, és a figurák alsó részeit megnyújtották az optikai torzulást kiküszöbölendő. (A 
magasban álló antik görög szobrok alsó részeit is megnyújtották.)
Fontos  kiemelnünk  még,  hogy  a  Szent  György-székesegyház 
homlokzatainak  díszítésében  a  nyugati  gótikus  művészettel  éppen  ellentétes 
tendenciákat  figyelhetünk  meg.  Nyugaton  (pl.  Notre-Dame)  a  szinte  három 
dimenziós  figurák  mély  falmélyedésekben  vannak  kifaragva,  így  szoborszerűnek 
hatnak. A gótikus kőfaragás további tendenciája, hogy a domborművek fokozatosan 
elválnak a háttértől és igazi szobrokká válnak. Ezzel szemben Jurjev-Polszkijban a 
figurák  továbbra  is  domborművek  maradnak,  a  fal  síkszerűségének  vannak 
alárendelve [16, p. 440-441], és beleilleszkednek a síkszerű szőnyegornamentikába. 
Itt a síkszerű domborművek maradnak uralkodók.
Összefoglalásképpen a tárgyalt térség templomépítészetének néhány jelentős 
tendenciáját  szeretnénk  kiemelni.  Megállapíthatjuk,  hogy  a  Vlagyimir-Szuzdali 
Fejedelemség templomépítészetében egyre jobban erősödött a vertikális irányultság 
(akárcsak  más  ortodox  államokban),  nemcsak  a  templomok  arányaiban,  de  a 
homlokzatok  tagolásában  is.  A  homlokzatok  horizontális  tagolása  felerősödött, 
megnőtt a függőleges vonalak (több részes lizénák, pilaszterek, féloszlopok) száma, 
ami  a  vertikális  irányultságot  erősítette.  Az  ég  felé  való  dinamikus  törekvés 
megkoronázásának  talán  a  szamárhátíves  oromzatlezárások  megjelenését  (a  Szent 
György-székesegyház  rekonstrukciói,  de  a  Rusz  más  részein  is  megfigyelhető) 
tarthatjuk, amely az épületnek piramidális jelleget kölcsönzött [19, p. 146].
A vlagyimir-szuzdali építészet másik fontos jellemzője az emberléptékűség, 
amely  különösen  a  Szent  György-székesegyházban  szembetűnő.  A  templomok  az 
arányaiban  is  grandiózus  vlagyimiri  Istenanya  Elszenderedése-székesegyház 
kivételével  nem  kimondottan  monumentálisak,  uralkodóak  a  kis  méretek  [19,  p. 
147].  A  domborművek  és  az  árkádfrízek  is  viszonylag  kis  méretűek,  valamint  a 
kapuzatok sem nagyok. Ez szintén illeszkedik a kor ortodox templomépítészetének 
(különösen Bulgária és Grúzia) közös áramlatába [19, p. 150].
A  templomok  már  nem  elsősorban  nagy  tömegek  befogadására  épülnek, 
ezért  egyre  hangsúlyosabb  lesz  a  külső  megjelenés.  feltételezik,  hogy  a  bizánci 
„mágikus” térnél fontosabb lesz a tömeg, amely konkrétabb, és a fejedelmi hatalom 
isteni  származását  képes  sugallni  [8,  p.  54].  Ez  maga  után  vonja  a  homlokzatok 
tagoltságának és díszítettségének növekedését, ami a többi ortodox nép építészetére 
is  jellemző  a  tárgyalt  időszakban  [19,  p.  147].  Ezzel  együtt  a  templom 

274
homlokzatainak  tagolása  fokozatosan  elválik  a  belső  tér  szerkezetétől, ami  szintén 
általános  tendenciának  tekinthető  az  ortodox  országokban.  Meg  kell  azonban 
jegyeznünk,  hogy  a  tömeg  hangsúlyozásának  növekedése  feltehetőleg  nem 
csökkentette  a  belső  tér  szakralitásának  mértékét,  sőt,  figyelembe  véve,  hogy  a 
templomok  homlokzatain  kétségtelenül  jelenlévő  profán  témák  mellett  a  vallásos 
témák egységes rendszert alkotnak, pl. a Szent Demeter-székesegyház domborművei 
egyértelműen utalnak a Mennyei Jeruzsálem megjelenítésére [15, p. 7-8], inkább azt 
feltételeznők,  hogy  a  belső  tér  szakralitása  átnyúlik a homlokzatra  is,  ily módon  a 
templom körüli közvetlen tér is részese lesz a szent térnek, amely így már kívülről is 
stimulálhatta  a  hívők  átlépését  a  transzcendens  szférába.  E  feltételezésünket 
megerősíti a szent terek dimenziókon átnyúló tulajdonsága, valamint az a tény, hogy 
maga  a  szakrális  épület  eleve  átjáróként  funkcionál  a  reális  és  transzcendens,  az 
isteni és az emberi szféra között [2, p. 59-60]. A domborművek egyházi tematikája 
egyesül  a  profán,  elsősorban  a  fejedelmi  hatalommal  kapcsolatos  tematikával,  így 
maga  a  fejedelmi  hatalom  is  az  isteni  szféra  részévé  válik.  Így  a  domborművek 
tematikája  azon  kívül,  hogy  a  fejedelmi  hatalom  isteni  eredetű,  kifejezheti  azt  is, 
hogy  maga  a  Vlagyimir-Szuzdali  Fejedelemség  is  a  transzcendens  szférához 
kapcsolható, mintegy a templomok homlokzatokon átnyúló szakrális tere kiterjedhet 
az egész fejedelemségre, mivel a vizsgált templomok dekorációs rendszerének egyik 
fontos  mondanivalója,  hogy  a  Vlagyimir-Szuzdali  Fejedelemség  oltalmazója  maga 
Krisztus és az Istenanya [17, p. 10].
A  Rusz  többi  részéhez  viszonyítva  a  Vlagyimir-Szuzdali  fejedelemségben 
gyengébben  érvényesült  Bizánc  hatása  (Bizáncban  csak  elvétve  díszítették  a 
templomokat faragással), viszont felerősödtek a keleti, délkeli, ill.  déli hatások: az 
iszlám  művészet  hatása  a  volgai  Bolgár  Birodalmon  keresztül,  a  kaukázusi,  ill.  a 
Kaukázuson túli vidékek és talán Kis-Ázsia és Szíria művészeti hatásai. A dél-keleti, 
déli hatások közvetítését előmozdíthatta a Volga és a Kaszpi-tenger vízi útja is [3, p. 
64]. Magában a kőépítészet technikájában, az árkádfríz és a bélletrézsűs keretezésű 
kapuzatok alkalmazásában kétségtelenül – Halics közvetítésével – döntő szerep jut a 
nyugati  román  művészet  hatásának.  A  növényi  szőnyegornamentikában 
feltételezhetjük mind az iszlám művészet, mind a keleti selyemszövetek hatását. A 
domborművek  másik  részénél  viszont  a  kaukázusi  örmény  és  grúz  művészet 
hatásával is számolni kell [4, p. 153].
Mindezek ellenére a tárgyalt templomok domborműveinek tematikájában és 
kivitelezésében egyáltalán nem  beszélhetünk  különböző  művészeti  hatások  szolgai 
átvételéről és eklektikus alkalmazásáról, mindenütt a reliefek tudatos kompozícióját 
figyelhettük meg. Nagyon jelentős lehetett a helyi hagyományok szerepe is, a népi 
fafaragás  és  a  kereszténység felvétele  után  is  megmaradt  mitológiai hagyományok 
szerepe  és  az  idegen  mitológiai  elemek  átoroszosítása  (vö.:  szirin-madarak,  kutya-
madár  lény,  óorosz  kinézetű  kentaurok).  V.  N.  Lazerev  szerint  az  állatmotívumok 
jelentős  része  is  eredhet  a  népművészetből,  nem  kell  feltétlenül  nyugati  hatást 
keresnünk ezekben, egyesek esetleg nagyon korai (ősszláv kori) közvetlen (nyugati 
közvetítéstől mentes) orientális átvételek lehetnek (oroszlán, párduc, elefánt) [16, p. 
425]. A helyi hagyományok jelentőségét megerősíthetik a történeti források is. Al-
Maszúdi  arab  geográfus  (X.  sz.)  a  pogány  szlávok  szent  épületeinek  szépségét 
dicsérte  egyik  művében.  Merseburgi  Titmar  püspök  (1020  körül)  a  Meklenburg 

275
környékén lakó pogány szlávok (ljuticsek) fa szentélyeinek külsején található csodás 
isten- és istennő-faragványokról ír. Bambergi Ottó életrajzírója (1124-1129 közötti) 
tudósítása  alapján  a  Stettin  környéki  pogány  szlávok  a  szentélyeiket  a  vlagyimir-
szuzdali  domborművekhez  hasonló  faragásokkal  díszítették  kívül  és  belül  is: 
embereket,  madarakat  ábrázoltak,  mintha  élnének  és  lélegeznének  [16,  p.  422]. 
Fontos  itt  megemlítenünk,  hogy  az  óorosz  „hivatalos”  egyházi  esztétikára 
nagymértékben  hatott  a  pogány  keleti  (talán  nem  csak  keleti)  szlávoktól  örökölt 
esztétikai hajlam és törekvés a szemléletes képszerűségre, a konkrétságra, valamint a 
szellemi szféra szinte tapintható anyagszerűségére, ami nemcsak az építészetben, de 
az irodalomban és a festészetben is kifejeződött [11, p. 142].
Befejezésül  megállapíthatjuk,  hogy  bár  a  vlagyimir-szuzdali  építészetet  és 
plasztikát  sokféle  hatás  érte  vagy  érhette,  de  mindezek  ellenére  a  helyi 
hagyományok  és  az  építtető  fejedelmek  szándékai  ezen  hatások  felhasználásával, 
integrálásával  új,  egyéni,  eredeti  művészeti  stílust,  szintézist  teremtettek,  olyan 
művészetet  hozva  létre,  amelyre  később  az  orosz  népet  egyesítő  moszkvai 
fejedelmek is követendő példaként tekintettek.
Felhasznált irodalom
1. Fresli Mihály (2012) Kultúra és tradíció. Szombathely.
2. Fresli Mihály (2015)  Kulturális hálózatok. Szombathely.
3. Gerő László (1977) Régi orosz építészet. Budapest.
4. Huyghe, René (general editor) (1981) Larousse Encyclopedia  of Byzantine 
and Medieval Art. London …
5. Kudriavtsev, Fiodor (1988) The Golden Ring. Leningrad.
6. Pál József – Újvári Edit (szerk.) (2005): Szimbólumtár. Budapest.
7. Seibert, Jutta (szerk.) (1986):  A keresztény művészet lexikona. Corvina.
8. Szentkirályi Zoltán (1980) Az építészet világtörténete. II. Budapest.
9. Tompos  Erzsébet  (1989):  A  bizánci  és  az  iszlám  építészet  //  Az  építészet 
története. Középkor. Budapest.
10. Woronin, Nikolai (1988): Wladimir. Architekturdenkmäler. Leningrad.
11. Бычков,  В.  В.  (1992) Русская  средневековая  эстетика  XI-XVII  века. 
Москва.
12. Воронин,  Н.  Н.  (1953) Зодчество  Владимиро-суздальской  Руси // 
История русского искусства. Т. I, Москва, АН СССР.
13. Воронин, Н.Н. (1961) Зодчество Северо-Восточной Руси XII-XV веков.
Т. 1, Москва, АН СССР.
14. Воронин, Н. (1983): Владимир, Боголюбово, Суздаль, Юрьев-Польской. 
Москва.
15. Гладкая,  М.С.  (2003) Тимпанные  рельефные  композиции  собора  св. 
Димитрия  во  Владимире  //  Материалы  конференции  «История  и 
культура 
Ростовской 
земли», 
2002. 
Ростов. 
С. 
48-53. 
http://www.rusarch.ru: 1-8. pp. a letöltött fájlban.

276
16. Лазарев,  В.  Н.  (1953)  Скульптура  Владимиро-суздальской  Руси. //
История русского искусства. Т. I, Москва, АН СССР.
17. Новаковская-Бухман,  С.  М  (2009) Скульптура  церкви  Покрова  на 
Нерли.  //  Памяти Андрея Боголюбского.  Москва –  Владимир.  С.  115–
125. http://www.rusarch.ru: 1-10. pp. a letölthető fájlban.
18. Сопоцинский,  О.  И.  –  Василенко,  В.  М.  (1973)  Искусство  Древней 
Руси. // Искусство народов СССР в 9 томах. Т. II, Москва.
19. Якобсон,  А.  Л.  (1987) Закономерности  в  развитии  средневековой 
архитектуры  IX-XV  вв.  (Византия,  Греция,  южнославянские  страны, 
Русь, Закавказье.) Ленинград.

277